A Televízió is Közvetítette!

Köszönöm, hogy élhettem a lehetőséggel, hogy megrendezhettem a vetélkedőt” – tudósított minket örömmel a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központ címére is megküldött vetélkedő forgatókönyvének és versenyfeladatainak sorsáról Orsós József elnök úr, Osztopán Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetője.

A helyi vetélkedőt, elmondása szerint a Kapos televízió is közvetítette. „A képek magukért beszélnek” – írta elnök úr, amit magunk is éppúgy igazolhatunk, mint bárki, aki hozzánk hasonlóan megszemléli a fotókat.

A vetélkedőn az osztopániak mellett a somodjádi iskola négyfős csapatai vettek részt, a vetélkedőnek az osztopáni művelődési ház adott otthont.

Mindenkinek megköszönjük, aki részese volt e nagyszerű hangulatban zajló ünnepi esemény előkészítésének és lebonyolításának. Köszönjük, hogy értő partnereink voltak – a történelmi fordulatot, s annak roma hőseit egyszerre felidéző – újszerű vállalkozásunkban.

Featured Posts
Recent Posts